2010. 10. 14
2010. október 14-én rendkívüli történelemóra keretében láttuk vendégül Wöller Istvánt, aki második világháborús leventeként emlékeit osztotta meg velünk. Wöller úr 1929. októberében született - a nagy gazdasági világválság kirobbanása napjaiban - egy Zala megyei kisfaluban, Gétyén, kisparaszti szülők tizedik gyermekeként. Az elemi iskolát helyben végezte, s a kor törvényei értelmében - leventeképzésben részesült.
A trianoni békeszerződés katonai korlátozásainak kijátszására a leventeszervezeteket a testnevelésről alkotott 1921-es törvény alapján szervezték meg, melyek a katonai előképzés legfontosabb szervezetei voltak Magyarországon az 1920-as évek elejétől a második világháború végéig. A leventeszervezetek a 12-21 év közötti, rendszerint iskolából kimaradt fiúk katonai előképzését és nemzeti szellemű nevelését szolgálták. A testnevelés mellett jelentős hangsúlyt fektettek a fegyelemre és a valláserkölcsi nevelésre. A leventeegyesületek gyakorlatain való részvételt a hatóságok a szülőkön kérték számon, és adandó alkalommal az elmaradásokért őket büntették pénzbírsággal vagy elzárással. A leventeoktatók gyakorta tényleges tisztek voltak, akik a katonaságnál megszokott gépies engedelmességet, fegyelmet várták el, és sokszor értelmetlen fizikai megpróbáltatásoknak tették ki a rájuk bízott fiatalokat. A honvédelemről szóló 1939. évi II. tc. a leventekötelezettséget kiterjesztette az iskolai ifjúságra is.
Wöller István személyes hangvételű elbeszélése alapján pillanthattunk be egy tizenöt éves fiatal mindennapjaiba: miként élte meg a második világháború végét; milyen zsákkal indította útjára családja; járta meg - első elhurcolásakor - a hazafelé utat Bécstől egyedül; majd 1945 februárjában németországi munkatáborba szállították kortársaival, Sylt-szigetére, ahonnan 1946 márciusában térhetett haza. Emlékeiről naplót vezetett, mely alapján született "Tizenötévesen Németországban" című memoárja.